http://tiszatajonline.hu/?p=119858

A ZUG művészeti tetthely nevéből adódóan egy kicsi, mégis nyitott színház. Az Őszi Kulturális Fesztivál ideje alatt Benkő Imola Orsolyával, a Homo Ludens Project művészeti vezetőjével beszélgettünk előadástervekről, a befogadás lehetőségeiről és az alkotóközösség színházi nevelésben betöltött szerepéről.

– Hogyan helyeznéd el a Homo Ludens Project munkáját a kortárs színházi irányzatok között? Saját benyomásom alapján valahol Marina Abramovic alkotói stílusa és Polcz Alaine játékterápiája között tudom elképzelni…

– Az elmúlt években egyre inkább arra tartunk, hogy minél több művészeti ág megjelenjen nálunk valamilyen módon. Van, hogy több művészeti ág fúzióját meg tudjuk teremteni, és van, amikor ez kevésbé sikerül, de azt hiszem, mindenképpen egy saját nyelv kialakítására törekszünk. Ez zűrzavart is szokott kelteni a befogadás oldaláról, éppen azért, mert általában a standard nézői attitűdöt támadjuk. Valaki szerint ez túl provokatív, valaki szerint pedig éppen nem elég provokatív.

Az egységes befogadásban nem hiszek – ebből írtam a szakdolgozatomat is –, kétlem, hogy érdemes lenne olyan alkotásokat teremteni, amiket mindenki ugyanúgy fogad be. Ezért a mi előadásainkon mindig a nézőre van bízva a befogadás mikéntje, az üzenet értelmezésétől a befogadói reakcióig, a színészeink dolga pedig improvizatív módon rezonálni ezekre a reakciókra.

Az idei évadra inkább a performativitás lesz jellemző. Ennek kapcsán több fúziós előadást is tervezünk, többek között az Ágens Társulattal, a független szféra egyik régi, elismert képviselőjével, illetve Szabó Veronikával, aki jelenleg a Trafóban alkot. Mi magunk egy  három hónapos tréning sorozattal vágunk neki az évadnak. Építkezünk, új utakat keresünk.

Azt szeretnénk, ha az előadásoknak külön-külön formanyelve lenne.

A cél – Marco De Marinis elméletéhez kapcsolóan – olyan nyitott alkotásokat létrehozni, melyekbe nincs beleírva didaktikusan a központi üzenet, hanem a befogadó saját értelmezésében születik meg az „egyéni” értelmezés.

– Ezek szerint a modern irodalmi irányzatokhoz hasonlóan nálatok is az „ahány befogadó, annyi olvasat” elve határozza meg a nézőkhöz való viszonyulást. Ebben a befogadó központú alkotófelfogásban ti hogyan írjátok a színdarabokat? Hogy néz ki a Homo Ludens Project alkotói folyamata?

– Nem teljesen úgy működik, mint az írásánál: az író teljesen beleépül a karakter testébe, szívébe. A mi munkánk azért bonyolultabb, mert ez esetben ott, helyben történik a dramaturgia, a színészeink találkoznak a passzív, vagy éppen aktív nézővel, akire rögtön reagálniuk kell. Ezt csak az improvizáció eszközével lehet megtenni, ami vagy sikerül, vagy nem. Mi ezt úgy szoktuk hívni: „Hogy lehet megvenni a nézőt?” De a valóságban persze nem akarjuk „megvenni”, csak hatni rá, bevonni az alkotásba. A cél: a befogadó figyelmét elterelni, feloldani a hagyományos színházi felállásról. Évek óta foglalkozunk ezzel a problematikával, és új megoldásokat keresünk.

– Mik a tapasztataitok a nézői reakciókról? Mennyire aktív vagy passzív résztvevő a közönség Szegeden, Budapesten, és egyéb városokban?

– Már Szeged és Budapest között is óriási a különbség. Budapesten hatalmas felhozatal van a színházak tekintetében. Sok nyelv, stílus, műfaj jelenik meg, így a nézők sokkal nyitottabbak. Bár Szeged stabil kulturális alapokon áll, itt mégis olyan, mintha újra és újra meg kellene küzdeni az egyes rétegekért. Időszakosan ki kell alakítani, megújítani a befogadás felől a nyelvezetet.

– Az egyik jelenleg is játszott darabotok A csillagok szíve, amely Roskó Gábor bevonásával megteremti a fúziót képzőművészet, mese és színház között. Lesz folytatása az ilyen jellegű fúzióknak?

– Igen, mindenképpen szeretnénk még ilyen együttműködéseket. Most hirdetünk például középiskolások számára egy összművészeti műhelyt. Sok iskolába jutottunk már el, akár a Fórum Színház keretében is, Szegeden és országszerte, és továbbra is fontosnak tartom, hogy a gondolkodásmódban meg kell erősíteni a performatív jelleget.

A diákoknak ma a színházról egyértelműen a kőszínház és a hagyományos megoldások jutnak eszükbe, mert a nyitott színház és a performance még ismeretlen számukra. Ezen szeretnénk változtatni.

Roskó Gáborral is vannak még terveink.

– Vannak a nézők soraiban visszatérő vendégek, vagy cserélődnek az érdeklődők?

– Vannak nézők, akik minden egyes előadásunkra eljárnak, de vannak, akik a stílusokhoz igazodnak. Érdekes a fluktuáció ezt illetően.

– Mesélnél a ZUG történetéről? Hogy alakítottátok ki ezt a színteret?

– Szükségünk volt még korábban egy helyre, ahol próbálhatunk– kezdetben ez volt a ZUG. Később, mivel nálunk hosszúak a próbafolyamatok, és sokat is próbálunk, kellett egy állandó helyszín is, ahol ezeket megtehetjük. Lassan aztán elkezdett a ZUG próbateremből átalakulni: három éve színházként működik.

– A dramaturgia, az előadások megtervezése hogyan zajlik, kinek a feladata?

– Attól függ, hogy mit vár el az adott anyag. Most például a meséknél [A csillagok szíve c. előadás – a szerk] alapvetően a próbafolyamat során alakult ez ki. Egy dolog volt kikötve: mindegyik mesét máshogy meséljük. Sokat dolgoztunk azon, hányféleképpen lehet egy történetet elmondani, illetve, hogy hogyan lehet ezekkel az állatokkal úgy bánni, mint transzparensekkel. Nagyon sokféleképpen próbáltuk el, de végül mindent levetett magáról –nyilvánvalóvá vált, hogy ez a képi eszköz csak plakátként működik. Roskó Gábor ugyan így tervezte őket eredetileg is, csak mi küzdöttünk kicsit, hogy mi lenne, ha mégse…  Nagyon sokat segített a próbafolyamatban az is, hogy volt egy rendezőaszisztens, aki végig jegyzetelt. Végül a kialakult előadás formáját felrobbantottuk, és megnéztük, hogyan lehet szabadon előadni.

– Mint alkotóközösség, hogyan épül fel a társulat? Minden tag a színház világából, kőszínházas tapasztalattal érkezett?

– Többször csak egy-egy előadás alkalmára jönnek össze a tagok, de van, aki marad állandóra, vagy máshol dolgozik közben.

– Vannak testreszabott szerepek?

– Volt, amikor mindenki végig próbált minden szerepet egy darab próbafolyamatában. De van, amikor tudom pontosan, hogy milyen szereposztás lesz a legjobb. Legutóbb például négy színésszel indultunk, és ketten maradtak végül. Gyakran a körülmények és az idő szabja meg a szereposztást.

– Formálódott a névválasztás, vagy a névről alkotott képetek az évek alatt?

– Az első években vadabb, most játékosabb a darabjaink stílusa. A játékosságot mindenképpen megtartjuk. Eredetileg alkotóközösségként definiáltuk magunkat, majd később megszilárdultunk egy időre társulattá. Most újra az alkotóközösség dominál.

Németh Zsófia