Proics Lilla: A kézzelfogható valóság

2023. július 31. - Proics Lilla - thealter.hu

http://thealter.hu/proics-lilla-a-kezzelfoghato-valosag/?fbclid=IwAR3uBk...

 

Szalontay Tünde Született: Wágner Emese című előadását az élet ihlette, ahogy mind több, jellemzően függetlenszínházi előadás merít saját történetekből, mint ez az idei fesztiválválogatásban is láthattuk. A nagy dilemma ezekkel a munkákkal kapcsolatban az, hogy vajon az ihletettség megtalálja-e a művészi indíttatását és formáját is, azt, amitől az adott személyes dolog már nem privát, hanem valami módon reflektált.

Ez a reflektáltság kínál ugyanis viszonyulási lehetőséget bárkinek ahhoz, hogy befogadóvá/közönséggé, és ne csak szemtanúvá váljon. Szalontay Tünde ennek tudatában és szándékával fogott munkába, és keresett alkotótársakat. Az előadás látványát együtt alakította ki Szenteczki Zita rendező, Gergye Krisztián koreográfus, és Dinea László videómunkája – a látvány megidézi az eredeti inspirációt, Francesca Woodman fotóinak világát is.

A szöveg is jól megdolgozott, szépen strukturált, úgy mondja el a történetet, hogy abban rengeteg eljátszható titok is marad, ami persze jókora kihívás is – de Szalontay Tünde éppen olyan színésznő, aki képes erre. Az előadás ezért nem szentimentális, pedig a színésznő még odáig is elmegy, hogy több réteg fehér menyasszonyi ruhát hántson le magáról a játék előrehaladtával. A szentimentalizmust pedig úgy kerüli el biztosan, hogy egészen közel megy hozzá: Szabó T. Anna itt másként is vonatkozó versével, vagy a saját gyermekkori fotóival, amelyeket itt, a Régi Zsinagógában a tóraszekrény helye melletti kimozdult oszlopra (illetve azon túlnyúlva) vetítik, ami már önmagában sokat mondó gesztus.

Az előadás valójában itt szólal meg igazán (a Jurányi egyik játszóhelyén mutatták be), ami az ilyen markánsan képzőművészeti jegyekkel is dolgozó munkáknál szinte szabályszerűség, hiszen ezek nyilvánvaló módon lépnek kapcsolatba a játékteret alkotó térrel, annak nem csak a konkrét anyagiságával, méretével, arányaival, hanem minden jelentésrétegével is.

A szegedi Homo Ludens Project Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan – mámor kabaré címmel játssza a Cserna-Szabó AndrásDarida Benedek szerzőpáros kötetéből készült előadást Benkő Imola Orsolya rendezésében. A munka stílusosan az összetevőkre, illetve azok különbözőségeire épít: Szántusz Noémi Noya, Ács Tamás és Szilágyi Szabolcs markánsan eltérő színházi iskolát képviselnek, amit néhány konyhatechnológiai fogáson túl már csak jól kell fűszerezni.

Cserna-Szabó attraktív, ügyesen forszírozott nyelvi stílusgyakorlatozásából kínálkozik a kabaré: közismert, illetve közkedvelt tartalomhoz a markáns forma. Az alkotók ebben a keretben pedig megmozgatják az anyagot, nemcsak az egész teret játsszák be a bárnak átrendezett térben, hanem használják a műfaj erőteljes túlzásokkal operáló eszköztárát.

Ennek jegyében közönségesek, bizalmaskodók, szórakoztatási célból inzultálnak bennünket, nézőket és persze egymást is, vadul. Figyelemre méltó, ahogy ezt a sodró-hajszoló-kutyába is lemenő minőséget a játék végére lassan átfordítják egy performatívabb és személyesebb befejezéssé.

Az FAQ Színház Bálvány című koncertszínházi gyászszertartása volt a fesztivál legeffektívebb válasza a jelen közéleti folyamatokra. A búcsúzenekar tagjai: Balázs Fanni, Darvas Kristóf, György Zoltán Dávid, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Molnár Anna, Orbán Borbála, Tárnoki Márk, Tárnoki Tamás, Tóvaj Ágnes.

A társulat tízéves történetét a zeneszámok közt mesélte el a konferansziészerepbe állt Martinkovics Máté. A jól felépített összekötőszöveg gyászbeszéd: világosan követhető, jó érzékkel részletezte, illetve foglalta össze a szerzője a közös szakmai életüket. Helyenként személyesebb hangot ütött meg, lévén Máté beleszületett a THEALTER fesztiválba, majd felnőtt vele, rajta.

Az előadás során mindegyikük megosztott velünk is valamit abból, amitől búcsúzik: kis cédulákra írva a színpad közepén feldíszített urnába dobták ezeket. Személyes és művészi téttel bíró gesztusokat láttunk, drámai egyszerűséggel megfogalmazták, mitől kénytelenek búcsút venni. Nem tagadták el a korábbi nehézségeiket és nem henteregtek az önsajnálatban. Kedvvel zenéltek, az évek során előadásokhoz készült dalokat, ismert, vagy általuk írt számokat játszottak.

Az utolsó szám után pedig – a Szürke galambot hibátlan dramaturgiai érzékkel játszottak a végén – kivonultak az urnával a kertbe, ahol még nekünk is lehetőségünk volt a cédulánkat beledobnunk, majd eltemették azt. Az FAQ Színház jóízlésű búcsúelőadása arra kondicionált, hogy rendesen gondoljuk át, mi történik a független színházi szcénában és a tágabb közegünkben, milyen veszteségeket kellett eddig tudomásul venni és mi lesz mindezek következménye. Hogy mit tehetünk? Bárcsak tudnám.