http://tiszatajonline.hu/?p=96286

BESZÉLGETÉS A HOMO LUDENS PROJECT LEGÚJABB BEMUTATÓJÁRÓL

„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni…” – hangzik a jól ismert népdalban, ám Borbély Szilárd Akár Akárki című darabjában minden szereplő ott találja magát. Élet és halál összefonódva jelenik meg a Homo Ludens Project és a MASZK Egyesület közös produkciójában. A bedobozolt tér olyan, mintha a Túlvilág antiideája lenne. A borbélyi dráma Benkő Imola Orsolya rendezésében került színpadra a szegedi Bábszínházban, majd a budapesti Patyolatban.

– Első ízben nyúltok előre megírt drámához. Eddigi bemutatóitok – CAR-MEN; Emberkiállítás – a saját darabotok volt, úgy gyúrhattátok, formálhattátok őket, ahogy azt a mondanivalótok megkívánta. Most viszont egy kész drámát vittetek színre. Mennyiben befolyásolta ez az alkotófolyamatot?

Benkő Imola: Tudatos döntés volt, szerettem volna kihívás elé állítani magunkat. Emellett nagyon szeretnénk, ha egyre többen megismernének minket, szeretnénk növelni a közönségbázisunkat. Ez független színházként nagyon fontos. Nem titkolt szándékom volt az is, hogy kirajzolódjon egy fejlődési ív, a Vinka. Woyzeck 110.5, CAR-MEN, Emberkiállítás, és aJózsef Attila 110.5 után elérkezettnek láttam az időt egy konkrét dráma színpadra állítására. Szasza ( Szilágyi Szabolcs) ajánlotta számomra Borbély Szilárd művét, amiben azonnal láttam lehetőséget. Az alkotófolyamatról inkább a társulat tagjai tudnak beszélni, hogy élték meg. Most is, ahogy eddig beleszólhattak, hogyan születik meg az előadás.

Frank Tímea: Máshogy kellet hozzáállni ehhez a darabhoz. Az improvizációk során megvolt pontosan, ki mit játszik. Nagyon sokat dolgoztunk a hangkezelésen, a karakterépítésen. Eddig nem szövegeztünk, az improvizációkból épültek ki a jelenetek. Számomra nem volt ismeretlen terep szöveggel dolgozni, hiszen színitanodát végeztem, ahol ez az alap. Ami viszont plusz izgalmas kihívást jelentett, az a gyakori és hirtelen karakterváltás. Ezzel mindannyian megküzdöttünk, hogy élesen elváljanak egymástól a szerepek és tudjunk váltani.

Benkő Imola: Ez az előadás sok színésztechnikát vár el a játszóktól.

Gyüdi Eszter: Ami még más volt az előző próbafolyamatokhoz képest, hogy tudtunk szinkronban próbálni: két-két szereplő egyszerre próbálhatta a saját jelenetét.

F. T.: Sokkal több szöveggel dolgoztunk, mint az előző bemutatóknál, ráadásul ugyanúgy, mint az Emberkiállításban folyton jelen kell lenni. Valamelyik testrészünk mindig bent van a színpadon, így is van megírva.

– Megfigyelhető, hogy az összes darabotoknak meghatározó elemei a zenei betétek…

B. I.: Igen, nem tudunk elképzelni egy darabot zene nélkül – lételemszerű számunkra. Sok esetben mint reflexió jelenik meg.

Szilágyi Szabolcs: Az eredeti drámában  úgy van megírva, hogy songok, vagyis a brechti színházi formát követi. A mi előadásunkban is mint songok vannak jelen a dalok.

Gy. E.: A drámában megvannak a fix szövegek verses formában, hogy melyik kinek a dala,ám librettójuk nincsen. Mikor a zenét készítettem hozzá, akkor Imolától szabad kezet kaptam, egyetlen megkötés volt, hogy amellett, hogy brechti songokként szólaljanak meg sanzon, kuplé és kabaré jellegűek legyenek a dalok.

– Az Akár Akárki nevében is rímel a középkori moralitásdrámákra (Akárki), ám velük ellentétben a borbélyi műben az egyén morális, etikai kérdései nem lecsupaszítva, allegorikusan, hanem a társadalmi problémákkal együtt kerülnek színre.

Kállai Ákos: Úgy gondolom, nem különbözik ez a dráma a középkori moralitásdrámáktól. Talán a nyelvezetében van eltérés, illetve élesen rávilágít a társadalmi szerepkörökre. Formai szempontból látok különbséget.

B. I.: A középkori művekben nincsenek dalbetétek. A másik fontos különbség még, hogy a középkori műben a Halál eljön Akárkihez, aki a darab során számot vet életével, majd végül üdvözöl. Ezzel ellentétben Borbély úgy mutatja be a világot, mint poklot. Az emberek nála holt figurák. A lét beláthatatlan, örökkévaló, vagyis a halál sem más, mint az élet.

– Mennyire volt könnyű / nehéz a saját szájízetek szerint formálni a borbélyi művet?

Sz. Sz.: Nem volt könnyű. Nehéz szöveg, tudni kell hozzányúlni.

F. T.: Bele nem nyúltunk, egyedül a végső jelenet az, amiben improvizálunk is. Az előző darabokhoz képest több időre volt szükség, hogy megérjen. Minden előadáson újabb és újabb aspektus kerül előtérbe.

– Az előző előadások után most is zárt térbe helyeztétek a darabot. Miért esett a dobozszerű megjelenítésre a választás?

B. I.: Ez egy szabályos világ, ahol minden ismétlődik. Fontos szempont volt, hogy a néző kívülállóként nézzen a történtekre – a brechti mottó is ezt erősíti. Az értelemedre szeretne hatni a darab, nem pedig bevonni. A zárt teret erősíti a zene revü- táncos- kabaré jellege is.

– Ebben a zárt térben a jelentek váltásánál, a szerepek halálánál felkerül újra és újra egy fehér maszk…

B. I.: Borbély Szilárd szerzői utasításban jelzi, hogy mindig felveszi ebben a világban az akárki maszkot, aki meghal.

Sz. Sz.: Akárki maszk helyett lehet bábút is használni. Ha bábút használunk, ami mindig a színen van, akkor hárman játsszák a darabot, ha nem – ahogyan ez nálunk is van – akkor négyen. Volt olyan feldolgozása ennek a műnek, ahol húszan játszották: kivették a borbélyi koncepciót. Mi ezt szerettük volna megőrizni.

– A színhasználatotok is rendkívül letisztult. Ismét az előző darabokra tudok visszautalni, amelyeknél szintén nagyon kevés szín jelenik meg, itt pedig még ezeknél is kevesebb a fehér-szürke-fekete skálán mozog az előadás képi világa.

F. T.: Valóban. Amikor bele akartunk tenni több színt, kellékeket, mindig kivettük, nem illett az egészbe. A színek mellett a kellékhasználatunk is letisztult: csak 1-1 eszközt használunk.

– Az előadás egészét kísérő vetítésekre ugyanez a világ jellemző.

Kovács A. Gyula: A videó egyszerre formálódott az előadással. Imolától megkaptam a szövegkönyvet és elkezdtünk agyalni rajta, miként lehetne vizuális formába önteni. Az egyértelmű volt, hogy nem narráció és nem illusztráció lesz, hanem ugyanarról fog szólni, mint a dráma, de más nyelven. A vetítések megkövetelték a sterilitást. Van olyan hely, hol sok lett, van, ahol kevés a mozgással és a zenével együtt. Csomó videó úgy van megkomponálva, hogy kontrasztot teremt, például a szereplőknek úgy kell beállni, hogy a vetítés megfelelő része kerüljön rájuk. Ilyen jelenet például, amikor Szaszára vetítek egy kislány mosdó ikont. Illetve a tér is folyton megtöri a képeket, hiszen szalagfüggönyre van vetítve, ami sejtelmessé teszi a vetítést: a tér lebeg, mégis megfogható.

– Mivel foglalkoztok mostanában, milyen bemutató várható?

Kállai Ákos: A következő évadra többek között Pilinszky: KZ-oratórium című művét fogjuk feldolgozni. Itt is fontos elem lesz a zene és a formai kísérletezés. Továbbá számos színházi nevelési programot is tervezünk és a társadalmi aktivitás is fontos szerepet fog játszani a következő évadban.

A legújabb Szkeccs darabot négy ember (Kovács A. Gyula, Kállai Ákos, Benkő Imola, Szilágyi Szabolcs) 15-20 perces jelenetei alkotják, azonban Szasza vezetése és koncepciója fogja egybe őket. Az emberi mélylélektan különböző szegmensei köré épülnek a jelenetek és meghatározó forma lesz a performansz, a prózát sem mellőzve. Olyan művekből merítettünk mint például Ibsen: Nóra, A szarvassá változott fiú, de felbukkan a kortárs magyar író, Cserna Szabó András egy novellája is. Ennek a bemutatója május 8-án lesz a Szegedi Pinceszínházban SZKECCS–Tudatgála – Házigazda: Sigmund Freud címmel.

Vagdalt Krisztina