2019. június 4. -  delmagyar.hu - Tóth Anett

https://www.delmagyar.hu/szeged-es-kornyeke/a-haza-nem-csak-rantott-hus-es-halaszle-4494327/

Idén két alkalommal kalauzolták el a közönséget Humániába a Homo Ludens Projekt színészei. Négyen mutatták meg, hogy könnyű okosnak lenni, csinálni valamit viszont már kevésbé.

Túl sokféle definícióval lehet illetni a hazaszeretetet. A friss szilvás gombóc illatával, egy népdalcsokorral, vagy épp a csárdás közbeni csujogatásokkal. Valakinek a hazáról a kellemetlen iskolai ünnepségek jutnak eszébe, de Széchényi István például azt írta: a hazaszeretetet sokan úgy képzelik, mint Ámort, bekötött szemekkel. Ezeket szedte kosárba Benkő Imola Orsolya, a rendező.

Egy előadás célja nem az, hogy megoldást adjon, hanem az, hogy problémát vázoljon fel. Négy színész, Boros Kata, Kiss Izabella, Petrács Gábor és Szilágyi Szabolcs vallomásaiból építkezik a darab az ország fája alatt. A lenyűgöző térinstalláció mellett persze fontos megemlíteni az élő zenét, Brindza Tamás és Pintér Norbert jóvoltából.

Többé-kevésbé el tudtak rugaszkodni a politikai sablonoktól. Érdekes és fontos dolgokra tapintottak rá ebben a fiktív világban. Arra, milyen élettérre is vágyunk, s ezt vajon politikai irányból kell-e megközelíteni, vagy a társadalom felől. Ám nyilvánvaló, hogy sosem lesz olyan univerzum, ország, nagyobb közösség, ahol minden megfelel mindenkinek.

Lehet finom a kovászos uborka, és teremthetünk új hagyományokat, a lényeg nem változik. Le kell menni az alapokhoz, onnan elkezdeni építkezni. Egy ősi magyar mondással élve pedig: akinek nem inge, ne vegye magára a következőt. A kevesebb néha több – igaz ez a színészi játékra is.