2022. február 16. - tiszatajonline.hu - Szabó Réka Dorottya
https://tiszatajonline.hu/szinhaz/a-szinesz-aki-uvolt-ha-arra-kerik/?fbc...
Törzsasztal Műhely - A színész, aki üvölt, ha arra kérik - MONODRÁMA ÖT JELENETBEN
A Homo Ludens Project Bogusław Schaeffer drámájából készült Szövegkönyv egy nemlétező, ám lehetséges instrumentális színészre [ford.: dr. Pászt Patrícia] című, szöveghű, mégis kísérletező és rendhagyó monodrámája minden bizonnyal kihívást jelent az alkotóknak, hiszen Schaeffer szövege meglehetősen elméleti. A Benkő Imola Orsolya által rendezett színpadi adaptációban ezért különösen fontos szerepe van minden szövegen kívüli elemnek (díszlet, hang, fény), melyeknek – azon túl, hogy nélkülözhetetlenül kiegészítik és egységesítik az egyébként töredezett szövegrészleteket – feladatuk a rendkívüliség megteremtése és a figyelem hosszútávú megragadása…
A monodráma színészének, Ács Tamásnak nincs hagyományos értelemben vett karaktere: ugrál a szerepek között, radikális fordulatokat vesz, a legkülönbözőbb jellemeket alakítva bontja ki a mű elgondolását művészről, műalkotásról és művészetről. Releváns motívum, hogy a színész az előadás egészében egy ismeretlen – valójában Bogusław Schaeffer instrukciójából kölcsönzött – hang szerzői-rendezői utasításait hajtja végre, ami deus ex machinaként beleavatkozik a színészi játék minden részletébe: megszakít jeleneteket vagy megismételteti azokat, megszabja a színész mozdulatait, arcjátékát, hangját. Ezen elem meghazudtolja a mű filozófiáját, ugyanis a hosszas, elméleti monológ a művészi alkotás autenticitásának fontosságát hangsúlyozza és reprodukcióját problematizálja. Ács Tamás sikeresen teljesíti a kihívást, zökkenőmentesen váltogatja a szerepeket.
A játéktér nincs fizikailag elválasztva a nézőtértől, a színész mozgásával köti össze a tereket. Ezt a nézővel kialakított közvetlenséget erősítik az interaktív mikrojelenetek is, melyek aktív részvételre sarkallva, bevonják a közönséget az előadásba. A látvány és a fény Nahóczki Viktor érdeme: a díszlet visszafogott és hangsúlytalan, ezzel szemben a fények nagyon is dominálnak. A különböző színek variációja és azok ritmusa biztosítja, hogy a fényjáték minden esetben párhuzamban álljon a színész szerepváltásaival – így külön jelentéssel ruházódik fel a sárga félhomály, a tarka színáradat és a teljes világosság vagy sötétség. Az előadásban felhangzó, a biológiai és fizikai világ különböző hangjait instrumentális elemekkel összemosó, kísérletező dallamok a zenész, Szilasi Tamás nevéhez, a hangjáték Szilágyi Szabolcséhoz kötődik. A zene és a Schaeffertől származó rendezői utasítások a fényhez hasonlóan a szerepváltásokat jelzik.
Az előadás a művészet és a kortárs művész viszonyát helyezi tematikailag a középpontba, de ehhez kapcsolódva számos művészetfilozófiai, etikai, szociológiai és gazdasági kérdést is feszeget. Az egyik legjellemzőbb kérdéskör a kortárs művész és a művészi alkotás tőkésítése köré rendeződik – ezzel kapcsolatban az előadás elsősorban a műutánzást, az alkotás reprodukciójának áruba bocsátását, és annak (im)morális aspektusait emeli ki. Az alkotó termelői szemszögből történő megközelítésén kívül a produkció kitér a művészre mint emberre is: a színész egyik szerepében otthonosan és természetesen mozog, takarít, fogat mos – bemutatva ezzel a hétköznapiasság művészetét. Az előadás ezen kívül számos intertextuális utalást tartalmaz, melyek szerepe az egyes művészetfilozófiai állítások alátámasztása.
Szabó Réka Dorottya