Ha a THEALTER második napját egyetlen szóval kellene összefoglalnom, az mindenképpen a kísérletezés lenne.

Sokan, sokféleképpen próbálkoztak már a színház határainak feszegetésével, kapcsolódásaival más művészeti ágakhoz, például a zenéhez vagy a filmhez. A Hypersomnia Ensemble társulat Hypersomnia – zenekari szvit bábokkal című előadásában a komolyzene és a bábjáték kapcsolatát vizsgálták.

Az előadás első fél órájában a néző azt hihette, hogy egy klasszikus hangversenyre ült be, ahol a zene mellett a vetítővászon képei egy álomszerű fantáziavilágot teremtenek meg, ám a térbe hamarosan belibben elvarázsolt Alízként egy lány (Wrochna Fanni) és megkezdődik a különös bábelőadás.

A jelenetek szinte véletlenszerűen követik egymást, még inkább fokozva a zavaros, időnként álomba merülő illúziót, az elködösült agy furcsa kivetítéseit, amelyek között néhány híres irodalmi mű feldolgozására is ráismerhetünk (A boldog herceg, A kis Herceg, Esti Kornél). Az előadás hangulata, a díszletek, a bábmozgató mozdulatai, de főleg a végig főszerepben maradó zene (Csernovszky Márk) tökéletesen közvetítik a hypersomnia, az állandó álmosság érzését, azt, amikor mindenre megtörhetetlen homály borul.

Hasonlóan érdekes kísérletnek bizonyult a Homo Ludens Project által készített Egy nő című közösségi film. Egy színházi társulat megjelenése egy olyan, a színháztól teljesen különböző platformon, mint a film, önmagában is különleges vállalkozás. A mű Esterházy Péter Egy nő című regényének átdolgozásán (Benkő Imola Orsolya munkája) alapul, az idézett részleteket bevágott interjúk, beszélgetések teszik még személyessebbé.

A film rengeteg testközeli montázs segítségével (arcközelik, sokszor csak szemeket, testrészeket látunk) igyekszik felhívni a néző figyelmét a nőkhöz kapcsolódó, még mindig a köztudatban lévő sztereotípiákra. A nő mint a vágy tárgya, a szexuális vonzalom célpontja, de mindez túlszexualizált, kiábrándító módon, a közeliknek köszönhetően szinte az arcunkba üvöltve.

Bár főszereplő, neve sincsen, hiszen ő A NŐ, hangot nagyon kevés jelenetben kap, egyedül a férfiak túlfűtött történetein keresztül ismerhetjük meg. A moziépület előtt Góbi Rita táncelőadásának kecses, vad, olykor erotikus mozdulatai is az eszünkbe vésik: a szexualitás mindvégig jelen van, egy pillanatra sem feledkezhetünk meg róla. Hiszen a nő egy hajladozó, olykor szenvedélyes bóbita a virág közepén, aki szeret, aki van, de semmiképpen sem beszél.

De vajon hol maradnak az érzelmek, a szerelem, a kapcsolatok bonyolultsága? Az Ördög Tamás által rendezett A Tágra zárt szemek próbája című előadás bőven pótolja ezeket a hiányosságokat. Egy éppen készülő előadás próbafolyamatába csöppenünk bele, ahol a diktatórikus rendező (Rába Roland) saját szerzeményét próbálja színre vinni szerelmének és múzsájának (Láng Annamária) segítségével, akire tökéletesen illene A NŐ megnevezés.

Egyszerre játssza el a kitörni vágyó, elégedetlen XXI. századi Nóra, a reménytelenül szerelmes nő, a csábító kurva és a basáskodó férje mellett érvényesülni vágyó tehetséges színésznő szerepét, ezzel is rácáfolva mindenfajta egysíkú nőábrázolásra.

Az eljátszott darab cselekménye egy boldogtalan, széthulló házasság történetét mutatja be, amit érzelmi zsarolások, játszmák, megcsalások tarkítanak. Vagy mégsem? Valóban csak a dráma színreállításának folyamatát követhetjük végig, vagy a próba észrevétlenül átcsúszik a színpadi valóságba és már nem is az eljátszott szereplők konfliktusát látjuk? Az előadás egyfajta terápiás játékként is olvasható, ami felszínre hozza a mélyben már régóta megbúvó konfliktusokat. A mű folyamatosan csúszkál a darab és a darabon belüli darab síkja között, de a felvetett kérdések megválaszolását a néző fantáziájára bízza, így még órákkal később is azon töprenghetünk, itt és itt mire gondolhatott a szerző…

(THEALTER 2. nap: Hypersomnia, Egy nő, A Tágra zárt szemek próbája)

Fotók: Németh György