http://archive.thealter.hu/magyar/2014-2/blog

thealter.hu/magyar/2014/fellepes/1006

1. CAR-MEN KONCERT
Partizándalok
 

rég szórakoztam ilyen jót.
a car-men négy történet négy autóban. az átszállás többnyire zökkenőmentes.
azzal kezdődött, hogy amikor beültem a partizánokhoz, próbáltam jegyzetelni. innentől kezdve egész nap hányingerem volt, úgy felkavarodott a gyomrom. a tanulság: a 
kötelességtudatot is le lehet tenni egy időre.

carmen és a partizánpasija ültek a kocsiban, két partizán, teli voltunk fegyverekkel. nagyon jó cuccok. zsákmányoltam egy uzit, meg is volt töltve, sorozatlövős, ratatata, ratatata, nagyon megkedveltem. jó kis fegyver. miközben száguldottunk a városban, beült mellénk feri, aki korábban carmennel járt, azért gondolom ezt, mert marcitól meg carmentől azt kérdezte: 

ti jártok? de nem azt mondták, hogy járnak, hanem valami mást, valami közös háztartásról szóló dumát, de már nem nagyon tudtam figyelni, mert markoltam az uzit, meg küszködtem a 
hányinegeremmel, jaj, nehogy ferire, vagy nehogy carmenre, de égő lenne. 

jó kis partizán koncert volt sok történettel, puszi pékék - hát az nagyon jó volt.  megismerhettem a balsors korszakukat, amiről egy rettenetesen rossz dalt énekeltek, de a 
lötty az élet értelme jó volt. még énekeltem is. aztán a múzeumnál mentünk el, kinéztem az 
ablakon. a járdán egy család, apu, anyu, öcsike. öcsike rám nézett, felemelte a kezét, 
pisztolyt formált belőle és lőtt. én meg letekertem az ablakot, kitoltam az uzi csövét és 
lesorozatoztam. ratatatatata, öcsike. most rábasztál. öcsike megrémült, rángatta anyut, 
magyarázott, hogy mi történt. de amikor anyu hátrafordult, egy kedves blogger integetett 
neki vissza, még mondtam is, hogy huhu, az uzi az ölemben pihent.

szóval carmen dobta ferit, aztán eltünt, aztán most megint visszatért. ez tiszta.

a zsinánál kiraktak a kocsiból, az uzit némi könyörgés árán megtarthattam.

2.  CAR-MEN AKCIÓ
Übü papa rabul ejt

jött a most már tényleg lehánylak rész, übüvel utaztam, hát tényleg nem normális, de nem 
csak hogy nem normális, hanem bunkó is. összeköpködte az ablakot. szóltam neki, hogy ne, 
mert rosszul vagyok, de nem hagyta abba. bosszúból elkedztem pattogtatni a ruháján a 
buborékokat. ráütött a kezemre. egy kicsit jobban lettem, amikor megállt a színház 
oldalánál pisálni (a lányok pisilnek, a fiúk pisÁlnak), de akkor meg a béna sanyika kedzett 
el parázni, hogy übü mama irányit minket, ott van az agya az ülésen, rajta két drót, a 
kéket vagy a pirosan vágja el, mondtam, hogy a kéket, de mondta, hogy nem lehet, mert ha a 
rosszat vágja el, mi is átalakulunk,m ert übü mama irányít mindetn, és hiába volt ennél a 
nagyon szerencsétlen petőfi sanyikánál bicska, mire dűlőre jutott volna önmagával, übü 
visszajött és nyakon vágta. nem mertem übüt megkérdezni, hogy mosott e pisálás után kezet (hol mosott volna?) ,mert egészen odáig azt részletezte, hogy hogy fog kitömni. a sarkamon át kiszívja az agyamat - talán az agyamat, már nem emlékszem. mondtam, hogy de hát a sarkamon nincs lyuk, mire ő: meglátod, majd lesz. 

így mentünk tovább: ő hajtott, mint egy eszelős, néha dührohamot kapott, padlófék, kiszállt 
és az úttest közepén tombolt, sanyika szavalt hátul, néha a fülembe suttogva, rá is szóltam hogy legyen már csendben ,mert étnyleg bekattanok vagy idehányok, az autósok álltak mögöttünk sík idegesen, hogy feltartottuk a forgalmat, übü ordított, aztán beszállt, még köpködött párat a szélvédőre, aztán amikor megállt a zsina oldalánál, menekülőre fogtuk a halálra vált sanyikával. kiabált, hogy szaladjunk, de én tojtam rá, erre übü fel akart jönni a járdára a kocsival, totál bekattant, majdnem halálra gázolt. búcsúzóul beleeresztettem volna az uziból egy sorozatot, de éppen nem volt nálam.

aztán választhattam: pszichó vagy katarzis.
először úgy értettem, hogy psziché, ettől idegenkedtem is,mit nekem psziché, de a pszichótól megnyugodtam. maradjon a végére a katarzis. oké.

3.  CAR-MEN PSZICHÓ
Tudat-fuvar
ijesztő volt, mintha egy másik dimenzióba léptem volna, ott állt a fekete autó mellett maszkban és engem nézett. intett, hogy menjek, magamra mutattam: én, bólintott.
atyaég.
nagyon köze volt a valósághoz. egy olyan valósághoz, amit még soha nem éltem át.
mielőtt beültem, megmutattam neki az uzimat - visszaszereztem -, biztos, ami biztos. hogy tudja, hogy megvédem magam.

az első ülést hátradöntötték , egy férfi feküdt rajta. a vénájában egy cső, benne valami trutyi, ahogy hátranéztem acsomagtérbe, egy akváriumba vezetett a cső, amiben nagyjából 
agyvelő és halak keveréke poshadt, majdnem behánytam. úgy döntöttem, többet nem nézek oda. istenem, de jó, hogy csak csúnya, de nem büdös!

elindultunk. 

a maszkos sofőr a tükörből figyelt, szépen, lassan vezetett. nyilván látta, hogy sápadok.
a férfi, aki mellettem feküdt, a szerelemről bezsélt, meg carmenről, meg a baszásról meg az anyjáról - utóbbi kettőről nem egy mondatban -, és hogy mit tesz a szerelem az emberrel, hogy mennyire el tudja pusztítani a lelket valakinek a hiánya, és hogy mennyire tudja 
gyűlölni az ember azt, akit szeret, de aki már elment.

annyira szürreális volt az egész, annyira kurva jó, hogy azt hittem, ennek sosem lesz vége, 
és benne maradunk ebben a kicsit mátrixos valóságban, és csak mentünk, és csak mondta. 

amikor kicsordult a könnye, megsajnáltam, letöröltem. 
nagyon szenvedett. azt hittem, belepusztul. azt hittem, belepusztulok. 
mielőtt kiszálltam volna, megsimogattam a homlokát.

4.  CAR-MEN OKTATÁS
Katarzis-oktatás
a katarzis nem adta az ívet, ellenben vicces volt. elindultunk a katarzis kutató inétzet két munkatársával, jött egy monológ a brechti meg arisztotelészi katarzisról - utóbbira tökre nem emlékszem, annál a résznél biztosan hányni kellett. a kutatóintézet vezetője igen csak behatolt az intim szférámba az első ülésről a hülye kacsájával, nem tudtam már hová hátramenni. aztán elkanyarodutnk carmen házához, aztán megegyeztek, hogy a csaj marcié, és még előtte veszekedtek azon, hogy marci neve lemaradt önkényesen a könyvről, amit kiadtak. 

végül intézetvezető úr hátra ült mellém a nyomorult kis sárga kacsával, arra gondoltam, hgoy holitt a katarzis, veszek egy ollót és jól belevágom a kis sárga kacsába, kiszúrom a szemét, levágom a csőrét, kilyuggatom a testét, aztán elszégyelltem magam, hogy szegény intézetvezető úr m ajd megfeszül, én meg még a pszichó miatti feszültésget vezetném le  a 
gazdájánál is még szegényebb kis hülye kacsán. 

aztán jött a lazítós rész, ahol nem tudtam ellazulni, zene volt, intézetvezető úr verset mondott, becsukott szemmel hallgattam , aztán szuszogni kezdett és arra gondoltam: ha hozzám ér, megölöm. vagy legalábbi megütöm vagy lehányom. vagy leuzizom, de kurvára.
aztán odaértünk a zsina elé, és mutattak egy nagyon jó kis képregényt, bárki is rajzolta, örök barátom, ami arról szlt, hzogy megváloztatható a történelem, ha tegyük fel amerika 
kapitány kimenti radnóti miklóst és fannit, és ez már tényleg jó volt, bár még minidg nem 
közelítettünk a várva várt katarzishoz, talán mert naogyn rákészültem. a képregény egyébként nagyon, de nagyon tetszett.

és akkor jött a meglepetés, amit  már beígértek, az kocsi hátuljához mentünk, tudtam, hogy ott vannak a flakonok, mert éreztem út közben az illatát, festétkek, meg két stencil, lehetett választani, hgoy brecht vagy arisztotelész katarzisa, hát persze, hgoy brecht, még úgy is, hogy a másikra totál nem emlékszem, és fújtam, és csak monodm, hogy nekem ez annyira nem volt cool, mert az én 12 éves marcimmal egész festékszóró gyűjteményünk van, nem avgyunk kispáláysok, tavaly londonba mentünk garffitizni, ha a waterloo pályaudvarnál jártok, ott van egy legál alagút, talán még nem fújták le, de azért klassza ajándék, köszi,

és carmen úgy ahogy volt, nagy fless volt, beülnék még egy körre. 

ez meg a mi cuccunk, csak hogy ti is beájuljatok:

ja, és bocs, srácok, ha széttrollkodtam az előadásotokat, senki nem mondta, hogy nem interaktív.

nyemcsok éva eső