Jégtörő a Homo Ludens Projecttel - DÉLMAGYARORSZÁG

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/jegtoro_a_homo_ludens_projecttel/2489236/

Húsz településre látogat el a Homo Ludens Project azért, hogy hátrányos helyzetű, 13 és 18 év közötti gyerekeknek mutassák be a Jégtörő című fórumszínházi előadásukat.
Benkő Imola Orsolya művészeti vezető és rendező a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy konfliktusos alapszituációt adnak elő 15 percben, amelynek főszereplője egy bizonyos Misi. – Ezután a diákoknak lehetőségük van bármelyik szereplő helyére állni, és úgy megoldani a helyzetet, hogy Misi képes legyen kiállni magáért – fogalmazott Benkő Imola Orsolya.

Céljuk többek között az előítéletek mérséklése, valamint az emberek és csoportok közötti interkulturális párbeszéd elősegítése is.
A Norvég Alap segítségével létrejött programot nemcsak gyerekeknek, hanem négy alkalommal felnőtteknek is előadják. A projekt harmadik fázisában pedig négy településen fórumszínházi oktatást is tartanak pedagógusoknak, szociális munkásoknak. A projekt zárórendezvénye jövő év április 29-én lesz Budapesten, a Patyolat Próbaüzemben.