www.thealter.hu/magyar/2016/blog-jr/133

A szegedi Homo Ludens Borbély Szilárd Akár Akárki, a szerző műfajmegjelölése szerint Ámoralitás játékát vitte színre. Egy ilyen kis független társulattól nagy, bátor vállalás, gyanakvással is vagyok, „jeggyel rendelkező Akárki”, nem túl lelkes még az előtérbe kihozott játéktól, a nézők alkalmi térformába rendezésétől se, de aztán kiderül, releváns, ahogy elénk jön ez a játék, majd a végén útra bocsát.

A társulat megdolgozott ezért az elemi erejű szövegért, úgyhogy menet közben elengedem a nyűgömet – hogy ilyen minőségű szöveget muszáj technikailag jól mondani –, az egyik szereplőnek zavaró hangképzési problémái vannak.

A vetített tér, Kovács A. Gyula munkája finoman és játékosan ad teret a színháznak, nem tolakszik elé, segít nézni. Az előadás a moralitásjátékok ma már egészében viselhetetlen hagyományából jó arányérzékkel kivett, jelzésszerűen használ formai elemeket (alighanem a pénztárból kiköszönő, festett arcok tartottak el egy ideig, de ezt majd megbeszélem a pszichológusommal), ami ugyancsak a szöveget és a javunkat szolgálja. Azonban pontos, hogy a brechti illúzióviszony az előadás színházi pozíciójának alapja, miközben Borbély már a brechti illúziót is elveszítette. Az előadás ezt az egzisztenciális pesszimizmust elegáns hétköznapisággal mutatja meg.

A játék az értő elemzés (rendező: Benkő Imola Orsolya, dramaturg: Zélity Dávid) után egyszerű színházi jelek rendszerével segíti a rendkívül rétegzett szöveget, illetve a nézőt. Ezzel akár a halál közéleti, úgy, mint közoktatási és közegészségügyi áthallásosságát is érteni vélem például az iskolai jelentkezést idéző kézjelzésben és az orvosi fémhatású álarcban. Az előadás ereje pedig éppen ez a nézőnek kínált merengés–pozíció: a színházat, mint az életet kritikusan élő szomorú valóságé.

(Homo Ludens Project – MASZK Egyesület: Borbély Szilárd: Akár Akárki)

Fotó: Révész Róbert