Új produkcióval jelentkezik a Homo Ludens Project

2021. június 9. - deszkavizio.hu - Malik Andrea

https://deszkavizio.hu/uj-produkcioval-jelentkezik-a-homo-ludens-project/

Június 19-én mutatja be Megfigyelő játék című produkcióját a Homo Ludens Project: az akciófilmek mintájára készült utcaszínház és egyben részvételi film először Szeged utcáin és közterein, illetve az online térben lesz látható.

Az alkotók a színlap szerint azzal a gondolattal játszanak el, hogyan nézne ki Magyarország 2030-ban. A disztópia szerint Magyarország államformája Egyesült Digitális Köztársaság. A társadalom közel 75%-a kamerákkal megfigyelt környezetben él, ami a társadalmi biztonságot garantálja. Egy mesterséges intelligencia kreditpontok szerint osztályozza a polgárokat. Minél hasznosabb valaki a Köztársaság számára, annál több pontot kap és annál jobb életet élhet. Akinek kevés pontja van, mert kártékony figurának minősül, az ellehetetlenül. Éppen ezért az Egyesült Digitális Köztársaság egy élő showműsort hirdet, a Megfigyelő játékot.

A produkcióban a helyszínen két néző is részt vesz majd, a történet szerint ők is játékosok lesznek, mégpedig a SZEM-ek, akik okostelefonokkal figyelik meg a szereplőket, illetve segítik is őket. Sőt, az online bekapcsolódó nézők is élőben kommentelhetnek, szavazhatnak és egyes esetekben dönthetnek is a szereplők sorsáról.

Az előadás szereplőit Botka Dóra, Bánföldi Szilárd és Szilágyi Szabolcs alakítják. A produkcióban Nahóczki Viktor felel a látványért, a kisfilmekért és az élő közvetítésért. A Megfigyelő játék rendezője Benkő Imola Orsolya, aki az előadás szövegkönyvét és forgatókönyvét is jegyzi.