https://www.artisbusiness.hu/hu/hireink/van-e-menekulesi-utvonal-a-fugge...
Legutóbb a fővárosi színházak működési támogatását negyven, a vidékiekét harminc százalékkal csökkentette az állam. Már a taóval sem számolhatnak a színházak, a taopótló többlettámogatás kerete pedig kilencven százalékkal csökkent. Új utakat kell hát keresni. De mik lehetnek ezek az új utak? Erre kerestük a választ május végén, közösen a független társulatokkal.
Amikor azt kérdeztük a társulatok vezetőitől, mi jelenti a legnagyobb nehézséget a működésükben, kivétel nélkül mindannyian az állami támogatások bizonytalanságát, rendszertelenségét emelték ki. Nem egyszer fordult elő, hogy a megnyert pályázatra még nem érkezett meg a pénz, vagy hogy még a válasz sem érkezik meg idejében, így a társulatoknak rendszeresen úgy kell tervezniük a következő évadjukat, hogy nem tudják, mekkora összeg áll a rendelkezésükre. Ehhez jön az infláció, a rezsiválság, a nézői zsebek kiürülése és az alkotókat, színészeket érintő kisadózói forma, a kata brutális, egyik napról a másikra történt kivezetése. Az állami támogatások bizonytalansága nemcsak az összes független színházat, de a befogadóhelyeket is érinti.
Pintér Béla és Társulata a támogatásra benyújtott pályázat – április 30-ára ígért – eredményét május végére tudta meg: „2023. évi szakmai program megvalósításának és működésének támogatása” címen 14,4 millió forint állami dotációra érdemesítették őket. Ez több mint 10 millióval kevesebb az idei évadra megítélt összegnél. A többlettámogatás megítélésnek határideje sincs, a legutóbbi esetében több mint egy évvel a beadás után kapták meg az elutasító határozatot.
„Amikor már javában tervezzük a következő évadunkat, még semmiféle információnk nincs az esetleges állami támogatás mértékéről. Bizonytalanság tapasztalható a nézői szokásokban is, amit az elmúlt években hol a Covid, hol az egyre erősödő infláció tett kiszámíthatatlanná. Az infláció önmagában is számos további nehézséget okoz a működésünkben, hiszen minden drágul, nőnek a kiadásaink, vagy éppen olyan helyzetekkel szembesülünk, hogy az egyik játszóhelyünk spórolási okok miatt bezár a téli hónapokra. A nyáron meglepő gyorsasággal eltörölt kata hiánya is jelentős többletkiadásokat eredményezett a működésünkben” – mondta el Mattyasovszky Bence, a társulat menedzsere.
Pintérék ebben az évadban két új támogatási formát is kipróbáltak: létrehoztak egy támogatói tagságot, ahol többféle szintű évados tagságot lehetett kiváltani, és a tagsági szintekhez különböző jogosultságokat (például elővásárlást), kedvezményeket kapcsoltak. Támogató programjukat már a következő évadra is meghirdették, és bíznak abban, hogy növelni tudják az így befolyó támogatás összegét. Ezenkívül 2022 őszén adománygyűjtő kampányba kezdtek új bemutatójuk, Az Imádkozó létrehozására, ez nagyon sikeres volt, így ha az állami támogatások hasonlóan vagy rosszabbul alakulnak, mint az előző évadban, ismét élni szeretnének a közösségi támogatás eszközével.
A Dollár Papa Gyermekei társulat azt is kiemelte a nehézségek közül, hogy a működési pályázat megvalósítási időszaka március 1. és február 29. közé esik, így se az évadot, se a naptári évet nem veszi figyelembe, a jelentősen megvágott támogatást pedig jó esetben nyáron folyósítják. Az NKA nem írt ki tavasszal pályázatot, a többlettámogatási pályázat átláthatatlan és tavaly sem nyert rajta senki a környezetükben, a kata kivezetése pedig rendkívül megemelte a színészek és más színházi szakemberek adóit. Ördög Tamás, a társulat vezetője elmondta: „Keressük a koprodukciós lehetőségeket, olyan partnereket és intézményeket, akikkel, amelyekkel össze tudunk állni, segíteni tudjuk egymást. Tíz éve dolgozunk a Trafóban, az Örkény Színházzal koprodukciót tervezünk, és próbáljuk újra feltenni magunkat a nemzetközi színházi térképre. Ez a pandémia előtt elég jól működött, sok fesztiválon játszottunk, sok külföldi turnénk volt, de szétesett a rendszer. Most próbálják a nagy fesztiválok is rendezni a soraikat, de Magyarország egyre kevésbé érdekes, nem jönnek ide külföldi szakemberek, nem vagyunk része a networknek. Nehéz láthatóvá válni, pedig ez lenne az egyedüli módja a fennmaradásnak, a fesztiválok nyereségét tudnánk visszaforgatni magyarországi bemutatókba. A nézőktől nem lehet több pénzt elszedni, mindenki nagyon nagy bajban van, és színház nélkül lehet élni, de kenyér nélkül nem.”
A szegedi Homo Ludens Projekt művészeti vezetője, Benkő Imola Orsolya arról számolt be, hogy még nem tudják, hogyan fog kinézni a 2023-as évaduk. „Jelen pillanatban az is kérdés, tudunk-e egyáltalán színházi tevékenységet folytatni, hisz' minden évben egyre kevesebb pénzből kell működnünk. Mivel a Homo Ludens Project bázisa Szegeden van, esetünkben jóval nehezebb szponzort keresni és találni. Évek óta próbáljuk a támogatókörünket építeni, az évad előadásait bérletezni, támogatójegyeink is fogynak, jegyáraink differenciáltak, hogy minél szélesebb közönségbázist tudjunk elérni általuk. Ugyanakkor a Covid után, az infláció és a rezsiárak radikális növekedését követően azt tapasztaljuk, hogy a színházba járó közönség egy része kénytelen lemondani a kultúrafogyasztásról, hiszen a pénz elsősorban a megélhetésre kell. Minél többen élnek a társadalomban egyik napról a másikra, annál inkább apad el a kultúra minden szegmense iránt az érdeklődés. Nem látjuk még a jövőt, vagy amit látunk, az sajnos igen sötét.”
A társulat ennek ellenére törekszik arra, hogy megoldásokat találjon, igyekszik EU-s pályázatokat benyújtani, és színházi nevelési eszközökkel a társadalmat érintő problémákra, például az oktatásra fókuszálni. A különböző művészeti ágak összefonódásával egy klasszikus értelemben vett műhelyt terveznek létrehozni, és a produktumokat, alkotásokat művészeti aukciókon értékesíteni. Ezt a formát most dolgozzák ki. Ezenkívül saját és meghívott előadások forgalmazásával, adóegyszázalék-gyűjtéssel igyekeznek a fennmaradásukhoz forrásokat teremteni.
A Ráday utcában található Kettőspont Színház, talán mert csak 2021-ben nyitott, gyakorlatilag a Covid kellős közepén, még nem látja ilyen sötéten a jövőt, s bár érzékeli a nehézségeket, még tart a kezdeti lendülete.
„2020 novemberében költöztünk be a Ráday utcába, a helyiség bérletét a Ferencvárosi Önkormányzat kulturális pályázatán nyertük el. Korábban mint rezidens alkotók a Patyolat Próbaüzemben töltöttünk négy évet, ma is játszunk ott készült előadásokat, még korábban különböző formációkkal a MÜSZI-ben, a Malomudvarban és a Tűzraktérben dolgoztunk, tehát ennek a színházi működésnek hosszú előélete van. A Kettőspont Színházat is ennek köszönhetően tudtuk elindítani, s mivel a korábbi években sikerült technikai felszerelést és némi pályázati támogatást összegyűjtenünk, elérkezettnek láttuk az időt, hogy saját fenntartású helyet nyithassunk. 2020 novemberében érkezett a vírusjárvány második hulláma, így hónapokig a helyszín felépítésével és a Likvidátor, a felszámoló című ötórás előadásunk próbáival foglalkoztunk. 2021 júniusában ezzel nyitottunk” – mesélte Formanek Csaba, a színházat fenntartó Új Alkotóműhely Egyesület elnöke.
A Kettőspont Színház alapkoncepciója, hogy saját előadásaik mellett külsős alkotók produkcióit is befogadják, amennyiben minőségben, szellemiségben ode tartozónak érzik, illetve technikailag megvalósítható. Persze a színház fenntartása jelentős nehézségekkel jár, így például jelenleg nincs fizetett alkalmazottjuk, csak a művészi munkáért jár némi gázsi, nagyrészt a bevételek függvényében, illetve az aktuális pályázati keretektől függően. Mostanában csak a kevésszereplős előadások futnak, pályázatok hiányában anyagilag csakis ezek tarthatók fent. A bérleti díj és a rezsi kifizetése is sokszor gondot okoz a csapatnak. A Kettőspont Színháznak társintézménye is van, ugyancsak a Ráday utcában, a Kispont Galériával együtt mintegy kétszázhetven nyilvános eseményt tartottak eddig a két helyszínen, és egyre szélesebb közönségréteget tudtak megszólítani.
A kortárs táncművészet területén vezető szerepet betöltő Duda Éva Társulat nemrég nagykövetkampányt indított jövőbeni működése megsegítésére. A társulatvezető így nyilatkozott: „Ha fenn akarunk maradni, új utakra is kell lépnünk. Egy többlépcsős tervet dolgoztunk ki, melynek egyik része a támogatói, pártolói és mecénási kör kiépítése, ennek nagykövetkampányunk az első lépése. Számos pozitív nemzetközi példa van arra, hogy balett-társulatok vagy színházi társulatok mögött jelentős támogatói bázis van. Beszélhetünk fundraisingről, egyéni támogatókról vagy mecenatúráról, amik persze mind különböző fogalmak, és nekünk egyelőre ez az egész még szűz terep, de kérdés nélkül el kell indulnunk ezen az úton.”
Látszik tehát, hogy a társulatok, ki aktívan, ki kevésbé, de keresik az új forrásokat, lehetőségeket a fennmaradásra. Mi pedig szurkolunk nekik.
Kozár Alexandra