Homo Ludens Project: Jégtörő - Budapest

2018. április 17. 11:30 - MU Színház, Budapest
fórumszínházi előadás - Jégtörő project

facebook esemény

Pályázati kódszám: HU07-0207-B2-2016

Misi telepi roma diák, akit osztálytársai folyton gúnyolnak és ugratnak, miközben tanárai sem állnak ki mellette, sőt részt vesznek a megaláztatásában. Hogyan lehet ebből a helyzetből kitörni? Min változtathatna Misi, a szintén roma, de jólszituált városi környezetben élő Melissza, a többi osztálytárs, vagy a biológiatanár? Lendítsd előre a jeleneteket saját ötleteiddel, és segíts megmenteni Misit!

A fórumszínház szabályai szerint a társulat a ráhangoló, bemelegítő játékok után egy 15 perces antimodellt játszik el a nézőknek. Az antimodell főszereplője az elnyomott Misi, a telepi roma diák, akit osztálytársai folyton ugratnak és gúnyolnak. Fő ellenlábasa Frenki, a vagány és nagyszájú osztálytárs. Misi helyzetét tovább rontja, hogy szerelmes a szintén roma származású, ám jól szituált városi cicacigánylányba, Melisszába. Melissza azonban nem vállal társ- és sorsközösséget Misivel, ezzel jelezve a romák közötti konfliktust. Az osztálytermi szituáció egy óra keretein belül zajlik, biológiaórán, ahol Mészáros Andrea, alias Hentes tartja az órát. Pontosabban egyáltalán nem figyel a gyerekekre, kiégett, megkeseredett tanár, aki csak csöndet vár el, és minél hamarabb kint szeretne lenni az iskolából. Misit sem kedveli származása miatt. Az óra legmegrendítőbb pillanata, amikor Misit kihívja büntetésből felelni, megalázza feleltetés közben, végül pedig leköpi.

A Jégtörő előadás összetett konfliktushelyzete eltér a fórumszínházak általában egy konfliktusra épülő jelenetstruktúráitól. A két joker (játékos, összekötő ember) feladata a kemény jelenet után először megbeszélni, értelmezni a látottakat a nézőkkel, majd a színészek újrajátszatják a jelenetet úgy, hogy a nézőknek bármikor lehetőségük van egy-egy szereplő helyére beállni, és úgy előrelendíteni a jelenetet, hogy a konfliktussor elkerülhetővé váljon, és az elnyomott Misi képes legyen kiállni saját magáért.

A Szegedi Focus Műhely 2003. és 2011. között független színházi társulatként működött, éves repertoárral, vendégszereplésekkel, fesztiválszereplésekkel, díjakkal. Előadásainkat Szeged mellett nagy sikerrel mutattuk be többek között a Kecskeméti Katona József Színházban, a budapesti Szkéné Színházban, a Bárka Színházban, Pécsett, a Művészetek Völgyében, és nemzetközi fesztiválokon (Arad Fun Underground Theater Projekt, THEALTER-SZASZSZ Fesztivál, Közép-Európa Színházi Fesztivál, Bécs) is. A társulat "kutatószínház" volt, elkötelezetten kereste a színház legkülönbözőbb kifejezési lehetőségeit és kommunikációs csatornáit.

A társulat megszűnését követő évben született meg a „játékos ember” projektötlet. Alkotóközösségünket, a Homo Ludens Projectet a játékos, önfeledt gyermeki szemléletmód inspirálta: szabad játék a különböző művészeti ágakkal, szabad játék műfajokkal, látszólag összeegyeztethetetlen témákkal, nevetséges, megvetett vagy épp szimpatikus figurákkal, kritikus társadalmi helyzetekkel, játék a valósággal, játék a színházzal. Az alkotóközösség szemlélete lehetővé teszi a társadalmi problémák szabad és játékos megközelítését.

Szereposztás
Színészek: Frank Tímea – Mészáros Andrea, alias Hentes-tanár, Kolompár Gábor – Misi, Mezei Tímea – Cicacigánylány, Szilágyi Szabolcs – Frenki Jokerek: Benkő Imola Orsolya, Kállai Ákos

Bővebb információ:
http://mu.hu/aktualis-musor/2018-aprilis/item/571-homo-ludens-project-jegtoro
********************************************************************
Jegyfoglalás:
telefonon: hétköznap 10.00 - 18.00h között: (06-1) 209-4014;
e-mail: szinhaz@mu.hu

A színház pénztára az előadások napján, az előadásokat megelőző egy órában tart nyitva.